Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert
Mindannyian találkozhattunk az áruházak parkolókban azokkal a személyekkel, akik a legváratlanabb pillanatában tudnak odamenni az emberhez a kérdéssel: „főnök, olcsó parfüm érdekel?” Ezek a termékek rendszerint olcsó hamisítványok, amelyek bár kinézetre megszólalásig hasonlítanak eredeti társukra, a beltartalom, azaz maga a termék már teljesen más összetételű. Bár Nyugat-Európa államaiban sokkal nagyobb hagyománya, már-már kultusza van az utcán árusított egyértelműen hamis termékekhez, itthon az utóbbi években egyre erősebben vetették meg lábukat a hamis termékeket árusító „vállalkozók”.
Nem csoda, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, népszerűbb nevén a NAV emberei is fokozott erővel próbálják megtalálni azokat, akik hamis termékeket forgalmaznak.
Földön, vízen, levegőben
Az állami szerv a Mandinert arról tájékoztatta, hogy munkatársaik a vámudvarokban, határátkelőhelyeken, közúton, vasúton, piacokon, vásárokon, közterületeken, gazdálkodók székhelyein, telephelyein, kereskedelmi egységekben is vizsgálódnak, de ellenőriznek a repülőtéri postaforgalomban, az internetes közösségi oldalakon, hirdetési felületeken is.
Az ellenőrzések kockázatelemzés alapján, közérdekű bejelentésre, nemzeti vagy nemzetközi műveletben is indulhatnak”
– közölték, majd úgy folytatták, hogy a harmadik országból behozott termékek kapcsán a vámeljárások során feltárt jogsértések számának 90 százaléka légi áruszállításhoz köthető.
Azt is megtudtuk, hogy a szabálysértéssel járó jogsértéseket jellemzően belterületen derítik fel a NAV munkatársai, az esetek túlnyomó többségében vásárokon, piacokon, kiskereskedelmi üzletekben, közúti ellenőrzéseknél. Mint az adóhivatal lapunkat tájékoztatta, a bűncselekményi értékhatárt elérő, nagyobb mennyiségű szellemi tulajdonjogot sértő áruk többnyire a közúti árufuvarozásban jelennek meg.
Ilyen szállítmányokat jellemzően közúti ellenőrzéseknél – autópályákon, illetve a magyar–román határszakaszon – derítenek fel a NAV járőrei”
– mondták.
Mindent is hamisítanak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lapunk érdeklődésére elárulta, hogy a harmadik országból érkező import áruk vámeljárásakor legnagyobb mennyiségben talált hamis termékek jellemzően
- játékok,
- játékkonzolok,
- mobiltelefon-kiegészítők,
- parfümök,
- táskák és
- karórák.
Úgy fogalmaztak, hogy a szabálysértési ügyek többsége iparjogvédelmi jogsértés és az ilyen ügyek jellemzően lábbelik, ruházati termékek és kiegészítők, vegyipari termékek (például mosó- és tisztítószerek, parfümök, kozmetikumok) hamisításához kapcsolódnak, azonban nem ritkán előfordulnak játékok is a lefoglalt termékek közt. A szerzői és szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése szabálysértések elkövetési tárgyai többnyire üres adathordozók (CD-k, DVD-k, SD-kártyák, pendrive-ok).
Ezekben az esetekben az adathordozók forgalmazása után nem teljesítik a szerzői jogról szóló törvényben foglalt jogdíjfizetést”
– tájékoztatott a vámhivatal, amely szerint előfordulnak olyan ruházati termékek vagy játékok is, ahol a jogsértés alapja az, hogy a termék valamelyik film vagy rajzfilm szereplőjét jeleníti meg a jogtulajdonos engedélye nélkül.